Invázió

 

Az inváziós fajra több definíció is létezik, olyan nem őshonos fajokat nevezünk inváziós fajoknak, amelyek az ember közvetett vagy közvetlen segítségével egy új területre kerülnek és ott nagymértékben, invázió szerűen terjednek.

 

Az új állat- és növényfajok feltűnése gyakran nem jár semmilyen kockázattal, a megtelepedésük nem befolyásolja a környezet biodiverzitását, azaz biológiai sokszínűségét. Az úgynevezett inváziós fajok azonban felborítják a megszokott ökológiai egyensúlyt, mivel az őshonos fajok életterét szűkítik, és a megváltozó biológiai viszonyok hatása sokszor kiszámíthatatlan. 

 

Az egyik ilyen a burgonyabogár, mely a az 1940 évek végén érte el Magyarországot.

A szakemberek természetesen tudtak robbanásszerű terjeszkedéséről. A „hivatalos politika” szerint azonban az amerikai imperiálisták dobálták át a határon, hogy épülő-szépülő országunk mezőgazdaságát tönkretegyék.  Nem dobták, jött.

 

 

Szándékosan Magyarországra betelepített bogárfaj nincsen,mégis él nálunk egyetlen olyan jövevényfaj, melynek felbukkanásában a szándékosság szerepet játszott: a kelet-ázsiai eredetű harlekinkatica.

 

 

Helyzete felemás: Nyugat-Európába valóban szándékosan telepítették be a levéltetvek elleni védekezés céljából, onnan viszont saját erejéből terjeszkedett tovább kelet, dél és észak felé, így érte el hazánkat is 2008-ban.

 

 

Talán sokak számára vicces lehet – sőt turistalátványosság – hogy egy elszabadult nanducsorda kóborol Németországban, az ökológusok számára viszont fenyegető jelenség.

Mecklenburg-Elő-Pomerániában él Európa egyetlen vadonélő nanduállománya. 

Valamennyien egy maroknyi ősre vezethetőek vissza, akik egy lübecki gazdaságból szabadultak el alig két évtizede. A populáció szaporodási rátáját jól jellemzi, hogy 2018 tavasza és ősze között megduplázódott a madarak száma, és elérte az 560 egyedet. Nandukkal gyakorlatilag már bárki találkozhat a térségben, jönnek is a lelkes turisták, akik etetik a madarakat.

A természetes ellenség nélkül nevelkedő állatok gyors tempóban szaporodnak. Reinhard Jahnke gazdaságában már 60-70 példány tapossa a földeket. A kétségbe esett gazda már megpróbálta pumák hangjával is riasztani őket, elvégre a dél-amerikai futómadaraknak ez a macskaféle a természetes ellensége. Ám ez sem izgatta a nandukat.

A kutatók két évvel ezelőtt a tojások megfúrásával próbálták csökkenteni a nanducsibék számát, de ez sem vált be: a nőstények hamar észrevették, hogy már nincs mocorgás a tojásban, otthagyták a fészket, és másutt egy újabbat raktak.

 

 

2004 és 2008 között egy elvadult szürkemarha csorda éldegélt Zala megyében. A szürkemarhák ugyan mindig is jobban alkalmazkodtak a zord klimatikus viszonyokhoz, mint „hagyományos” fajtársaik, a csorda megmaradása mégis meglepte a szakembereket – és komoly gondot okozott a helybélieknek. A magyar szürkék ugyanis fittyet hánytak a szabályokra – sok esetben a kerítésekre és villanypásztorokra is – és a mezőgazdasági területeken legeltek, több milliós kárt okozva a gazdálkodóknak.

A probléma hasonló volt a német nandukhoz: mindkét faj szigorúan védett, kilövését szigorúan tiltják a törvények. A több mázsás állatokat viszont semmi sem állíthatta meg, oda mentek ahová akartak. Végül nagy nehezen sikerült egy karámba terelni őket és visszaháziasítani az elvadult szürkéket.

 

 

A folyókba kiengedett aligátorteknősök több esetben is támadtak meg embereket. A 4-6 kilós példányok súlyos sérüléseket tudnak okozni – és bár minden egyes esetben befogták a jelentett példányokat, egyre újabbak kerülnek elő. A szakemberek szerint az aligátorteknősök nem képesek átvészelni a magyar telet: a tapasztalatok a nandukkal azonban azt mutatják, hogy egy-egy invazív faj találékonyabb és életképesebb lehet, mint gondolnánk.

 

 

 

Szintén veszélyekkel fenyeget a minden magyar folyóban és tóban elterjedt pézsmapocok, amely minden horgásznak és haltenyésztőnek gondot okoz, vagy a sokat emlegetett fehér akác, amely kiszorítja az őshonos fafajtákat.

A teljesség igénye nélkül vegyük számba, milyen fajokról lehet még szó az invázió során: rovarok, lepkék, darazsak, méhek, hangyák, szúnyogok, legyek, puhatestűek, halak, hüllők, madarak.

Sok-sok rovar és egyéb állat- és növényfaj populációi kerültek olyan országokba, ahol korábban nem fordultak elő. A földrészek egymásnak sok behurcolt és invazív kártevőt „adtak”. A világkereskedelem és a hatalmas méreteket öltött turizmus a világon keresztül-kasul terjesztett tova korábban nem ismert kártevőket.